Arizonica

Arborétum és Kertészet

Honfoglalók próbatétele

Fagytűrés, télállóság, klímatűrés

Mind több eddig ismeretlen növény kerül az országba, a dísznövény behozatal, az arborétumok és a lelkes magángyűjtők honosítási tevékenysége következtében. Tulajdonságaikról, várható viselkedésükről előzetesen, vagy a beszerzés után tájékozódva szakkönyvekhez nyúlunk. Minél többet olvasunk, annál inkább zavarba kerülünk: olykor egyszerűen eldönthetetlen, mit is várhatunk az adott növénytől?

A kísérletezőbb kedvűek vállalva mindenféle kockázatot - megelégelve a könyvek ellentmondásait - végül sokszor úgy döntenek, hogy a puding próbája az, ha megesszük.

A legkülönbözőbb helyekről, klimákból származó növények kerülnek a kertünkbe és ebből a legkülönfélébb meglepetések születtek és születnek. Monszun-klímából származó növényekről derült ki, hogy szárazságtűrésük egészen jó, fagyot alig ismerő területek növényei dacoltak a nyolcvanas évek kemény teleivel. Még jó - mondják a sikernek örülő kísérletezők ironikusan -, hogy a növények nem olvassák a szakkönyveket. Ugyanarról a növényről olvashatjuk azt, hogy részben fagytűrő, fagytűrő, részben télálló, télálló, a növény pedig lehet, hogy a gyakorlatban egyik minősítésnek sem felel meg. Vagy éppen egy újabb fogalommal jellemezhető a hazai tapasztalatok alapján: klímatűrő.

Ideje lenne hozzávetőleges rendet teremteni ebben a fogalmi (és nemcsak fogalmi!) zűrzavarban. Először is azt tisztázni, ki milyen jelentéssel használja az idézett fogalmakat.

Úgy gondolom, először is azt célszerű leszögezni, hogy tértől és időtől függetlenített fagytűrés, télállóság és klímatűrés nem létezik. Ezért ha külföldi szakmunka ez irányú minősítését olvassuk, mindig fenntartással fogadjuk a leírtakat. Értelemszerűen vagy az adott növény termőhelyi viszonyaira, vagy a szerző hazájának viszonyaira kell vonatkoztatnunk az adatokat.

Christopher Brickell és munkatársainak hozzáértését, tudását senki nem vitathatja, és ez a megállapítás teljes mértékben igaz a nevével fémjelzett Dísznövény enciklopédia (Pannon Könyvkiadó, Budapest 1993) fagytűrésre, télállóságra vonatkozó adataira is. Ámde! Azok az adatok az angol atlantikus klíma tapasztalatait tükrözik. Igaz, ezt nem lehet a magyar kiadásban sehol sem ilyen egyértelműen kimondva fellelni, holott - szerintem - ennek a könyv valamely helyén kiemelten kellene szerepelnie. Ehelyett a magyar kiadás előszavában ez olvasható: "Bár az eredeti szöveg egyes adatai (pl. fák-bokrok mérete, virítási idő, lombszíneződés stb.) az angol atlantikus klíma miatt a hazai tapasztalatoktól némileg eltérők, ez a fordítás során így maradt; mindössze néhány apró kiegészítésre és nómenklatúrai-terminológiai helyesbítésre volt szükség." Az tehát, hogy egy bizonyos növény nálunk várhatóan fagytűrő, télálló vagy klímatűrő-e a "stb." körébe sorolódott, és - ha jól értem - az angol adatokat tartalmazza, amelyek a növények jelentős hányadánál nálunk fabatkát sem érnek, éppen a jelentős klímaeltérés miatt.

Jó, ha tudjuk: a várhatóan nagy eltérés a növények tűrőképességében pozitív is lehet az angol klímáéhoz képest! A száraz és akár a földtörténet korábbi időszakaiban, akár ma hideg területekről származó növények - gyakorlati tapasztalataink szerint! - nálunk sok esetben jobban szerepelnek (hidegtűrés, díszérték), mint Angliában. Ha tehát a hazai botanikai szakkönyvkiadás döntően anyagi okokból szinte megszűnt, akkor a külhonból honosított - egyébként sokszor kitűnő - szakmunkák magyarításánál nélkülözhetetlen lenne a hazai tapasztalatok beépítése legalább azoknál a növénycsoportoknál, amelyeknél már van - akár több évtizedes - termesztési-tartási tapasztalat.

Amikor ugyanis - például - az Echinocerus triglochidiatusról azt olvasom az idézett mű Növényszótár című részletező részében, hogy "Min. 5 C-fokot igényel", az egész kiadvány hidegtűrésre vonatkozó adathalmazában megrendül a bizalmam. Saját kertemben tizenhárom éve élnek a faj 1500 kilométer sugarú termőhelyéről származó változatai, de vannak az országban dr. Debreczy Zsolt 1973-as gyűjtéséből származó, kezdettől szabadban tartott példányok Szombathelytől Debrecenig, Szegedtől Szentendréig. Ugyanakkor az Ulex-ek egyértelműen télálló minősítéssel szerepelnek.

A Növényszótár felvezető szövege egyébként ez: "Az ismertetett növények a világ bármely táján tarthatók és nevelhetők a mérsékelt klímájú kertekben." És közben se szeri, se száma az ismertetésben az olyan növényeknek, amelyek - a szöveg szerint - 5-18 Celsius közötti teleltetést igényelnek. Azon ezek után egyáltalán nem csodálkozom, hogy a Szakkifejezések gyűjteménye című rész tartalmazza például a fenyőtoboz szócikket, de se a fagytűrő, se a fagyérzékeny, se a télálló se a klímatűrő fogalmak értelmezése, körülhatárolása nem szerepel benne.

De elég a zűrzavart talán érzékletesen bemutató kritikából. A pozitív kifejtés kiindulópontjául válasszuk a könyv Telepítési útmutatójában szereplő mondatot: "A növények nem mindig viselkednek következetesen, a telepítés sikere nagyban függ a klímától a talaj felvehető tápanyagtartalmától, a telepítési hely fekvésétől és az időjárástól." Ha elfogadom, hogy a növények tulajdonságai, így hidegtűrésük és klímatűrésük is nagy távlatú (sok millió éves), az evolúció során lejátszódott változások rögzült, belsővé, lényegivé vált lenyomatai, akkor a növények igenis mindig és mindenhol következetesen viselkednek.

Minden növény nagyon bonyolult összefüggésű, biokémiai alapú tulajdonság-együttessel bír, amely többé-kevésbé rugalmas, képes egy (vagy több) klímatípus szélsőségeit bizonyos határok között ellensúlyozni. Azok a fajok, változatok, amelyek erre képtelennek bizonyultak vagy most bizonyulnak, kihaltak vagy kihalóban vannak. Mai élőhelye klímájából egy másikba átemelve egy faj akkor képes ott életképes maradni, ha új helyének klímájában a szélsőségek belül maradnak a növény rögzült tulajdonság-együttesének számszerűsíthető értéktartományain. Ez egy ma fagy nélküli vagy alig fagyos klímából hozzánk kerülő növény jó hidegtűrését tekintve csak azt jelentheti, hogy az evolúció során a jó hidegtűrés belső biokémiai mechanizmusai, továbbá sejt,- szöveti és szerv szinten ennek megfelelő képletei kialakultak. Legfeljebb mai élőhelyén erre nincs szüksége! De megfelelően rideg felnevelés közben és után keményebb környezetben előveszi ezt a képességét. Ha nincs mit elővenni - kifagy. Senkit ne tévesszen meg, de üvegházi kényeztetés után akkor is ez következik, ha a növény genetikailag fagytűrő lenne!

A fagytűrés tehát - kölcsönvéve dr. Debreczy Zsolt még 1976-ban leírt meghatározásait - a növényre jellemző, genetikailag öröklődő sajátosság, amely nem, vagy csak egészen kis mértékben befolyásolható új környezettel, fokozatos szoktatással. Ennek belső mechanizmusait még ma sem ismerjük pontosan, de egyre többet tudunk. Takács András Attila cikke az Élet és Tudomány 1994/7. számában (A fagy fogságában) vagy a Nature-ben közölt és a Népszabadságban 1994. január 15.-én ismertetett magyar kutatási siker (Hőmérő a növényi sejtekben), amely az úgynevezett hígító, deszaturáz enzimek sejtmembránban ható hidegstressz-kivédő mechanizmusát tárja fel, arra utal, hogy a botanikának és a kertészetnek jobban oda kellene figyelnie a társtudományok (többek közt) hazai eredményeire és le kellene vonnia belőle a megfelelő elméleti és főleg gyakorlati következtetéseket.

De menjünk tovább! A télállóság nyilvánvalóan szélesebb körű fogalom, mint a fagytűrés. Az előbb már vázolt összefüggésből kiindulva azt mondhatjuk: télállónak tekinthető (Magyarországon) az a növény, amelynek belső, örökletesen rögzült tulajdonság-együttese és a Kárpát-medence klímájában előforduló szélsőségek hosszú távon (egy évszázad, de legalább több évtized során) fedésben vannak egymással. Ez tehát magában foglalja nemcsak a hideghatás mértékét, hanem az előfordul(hat)ó lehűlések gyorsaságát, időtartamát, az esetleg gyorsan váltakozó magas és alacsony hőmérsékleteket, a közben velejáró szélhatást, az alacsony hőmérséklet társulását erős napsütéssel, a levegő és a talaj nedvességét, a hótakaró létét vagy nemlétét. Vagyis a télállóság a téli szélsőséges környezeti tényezők együttes, halmozott hatására adott pozitív választ és tűrőképességet jelenti.

Még ennél is szélesebb fogalom a klímatűrés, amely a növény olyan, örökletesen rögzült tulajdonság-együttesét jelenti, amellyel hosszú távon képes a Kárpát-medencének az évek során bármely időpontban előforduló szélsőségeit elviselni. Nyilvánvaló, hogy kertészeti szempontból (is) azok az egzóták számunkra a legértékesebbek, amelyek a gyakorlat által hitelesítve ebben a körben foglalhatnak helyet. Példával szemléltetve: valószínűleg nem érdemli meg a klímatűrő besorolást a Chamaecyparis lawsoniana vagy a Thuja occidentalis, de nem kizárt, hogy a Cylindropuntia imbricata vagy a Cupressus arizonica, netán a Cupressocyparis leylandii kiérdemli e minősítést.

Még annyi kiegészítés: a felvázolt meghatározások nincsenek, nem is lehetnek tekintettel a helyi, esetleg egyetlen kert kis részére jellemző mikroklímákra és a talajok sokféleségéből adódó helyi fagy- és klímatűrési eltérésekre. A besorolási kísérletek (bizonyos szinten) kénytelenek a valóságos viszonyok végtelen változatosságától elvonatkoztatni. A gyakorlati kertészkedés számára viszont nagyon is fontosak a mikro-viszonyok, hiszen ezek adnak lehetőséget arra, hogy - ismét példával szemléltetve - Szentendrén még Taiwania cryptomeroides, Pécsett Yucca torreyi, Badacsonyörsön Sequoia sempervirens is csodálatunk tárgya lehessen.