Arizonica

Arborétum és Kertészet

Szép Lak, 2005 augusztus

Török hegyről magyar kertbe

Törökbúza (kukorica), török szegfű. Gránátalma, tulipán, rózsa, füge. Mind-mind vagy Törökországból, vagy a középkorban a török nép által került Magyarországra. Ha felkerekedünk, és szemügyre vesszük a török tájakat és kerteket, akkor - a botanikusok után, akik ezt már régen tudják - megcsodálhatjuk a gazdag növényzetet, tengerszinttől a hegyek magasságáig.

A változatos domborzat és a Földközi-tenger klímaenyhítő hatása segített sok növénynek átvészelni a szárazságot, vagy éppen a hideget. Ezért van az, hogy sokkal délebbi élőhelyük ellenére - különösen az utóbbi évtizedek tudatos honosítási munkája során - nem egyről derült már ki, hogy hazai kertjeink szép lakója is lehet.

Ha egy kicsit jobban megvizsgáljuk az anatóliai fennsík vagy a tőle délre, kelet-nyugati irányban majdnem ezer kilométeren át húzódó Taurusz (Toros) hegység klímáját, mindjárt megértjük, hogyan lehetséges mindez. Képzeljünk el egy majdnem olyan sík vidéket, mint a mi Alföldünk, csakhogy átlagosan 600-1100 méter tengerszint feletti magasságon. Vegyük hozzá, hogy észak felől 1500 méternél nem magasabb hegyek övezik, amelyeken könnyen "átbuknak" a téli hideghullámok, amelyek az Urál és Szibéria felől törnek dél felé. Ugyanakkor dél felől a már említett Taurusz hegység 3000 méternél is magasabbra emelkedő láncai sokszor útját állják a Földközi-tenger felől érkező "felmentő seregnek", az enyhe fuvallatoknak. Ilyen feltételek mellett a tél itt nagyon kemény, de legalább csapadékot hoz, igaz, sokszor hóviharokat is, a nyár pedig hosszú, száraz és forró, mint egy tepsi fenekén. A Taurusz hegység 1500 méter feletti részein április végén még sokszor méteres hóban várják a tavaszt a büszke libanoni cédrusok, amelyekről kevesen tudják, hogy sokkal jobban tűrik a telet, mint Libanonban élő testvéreik, és hogy sokkal többen vannak, mint alig néhány ligetben megmaradt libanoni társaik. Az Égei-tenger üdülőhelyei körül, vagy a Földközi-tenger gyöngyszemévé kiépült Antalya körzetében már februárban tavasz van, gyönyörű, odalátszó, hósipkás csúcsokkal körítve.

Ezt, a kertész szemmel nézve paradicsomi vidéket mostanában veszély fenyegeti: a sivatagosodás. Egész Dél-Európa érzi ezt a problémát az Atlanti-óceántól a Kaukázusig, ezért tavaly szeptember óta az Európai Űrügynökség (ESA) műholdas megfigyelési programja keretében felülről pásztázva a legkisebb felszíni változást, erdőtüzet, növénypusztulást, eróziót is azonnal észlelik. A programhoz Törökország is csatlakozott, mivel az ő szárazságtűrő, helyenként félsivatagi növénytársulásaira is igaz, hogy igénytelenek ugyan, de nagyon sérülékenyek: az átlaghőmérséklet pártized fokos emelkedése vagy/és a csapadékmennyiség kismértékű csökkenése, az aszályos évjáratok szaporodása elindítja a tűrőképességük határán egyensúlyozó fajokat a kipusztulás felé. A Desert Watch (Sivatagfigyelő) programhoz - érdemes lenne ezen elgondolkodnunk - az egyelőre sokkal kevésbé veszélyeztetett Hollandia és Németország is csatlakozott.

Fotóink ízelítőt adnak a ma még létező szépségről, de megmutatjuk Anatólia csupaszra aszott tájait is. Minden olyan növény itthoni ültetésével, amely annak a vidéknek a szívós szülötte, nemcsak a sziporkázó dél hangulatát emeljük át kertjeinkbe, de élhető oxigént termelünk öntözési kényszer nélkül. Más szóval: tettünk valamit a dél-európai, benne a török, de a magyar vidék sivatagosodása ellen is.

  • A szerző felvételei