Arizonica

Arborétum és Kertészet

Szép Lak, 2005 február

Sóder a tetőn

Sok szakértő kételkedik abban, hogy a Tátra hurrikán által letarolt lucosai valaha visszanyerhetik tavaly novemberi állapotukat. Az Alpokalján elkezdődött az ottani lucerdők pusztulása, Zalában a bükkösöké, az Északi-középhegységben a tölgyerdőké. Ma már tudjuk, hogy mindez a globális felmelegedés és a klímaromlás miatt történik, azt azonban kevésbé vesszük tudomásul, hogy a jelenség a városi közparkokat és magánkertjeinket is fenyegeti. Pedig ezekben könnyebb lenne az alkalmazkodás.

A sóderes térszintből kiemelt, kis kockakőből rakott, fazettás spirál – ez a fűszerkert. A télálló, mediterrán származású fűszernövények éppúgy bírják a száraz forróságot, mint dísznövény társaik, sőt ettől lesznek erős aromájúak.

A klímaváltozás-klímaromlás következtében mind sűrűbben előforduló szélsőségek - nálunk elsősorban a tartós forróság és tartós szárazság, de az orkánszerű szelek is - egyre erősebben károsítják az eddig általánosan ültetett igényesebb növényeket. A szárazabb és melegebb klíma miatt ráadásul állandóan új kártevők jelennek meg, amelyek pedig az élettani okokból bekövetkező károkat növelik. Mit tehetünk ez ellen? Hadakozzunk intenzív öntözéssel, méregdrágán, sziszifuszi küzdelemmel a megszokott tujákért, hamisciprusokért és vízigényes lombhullatókért? Vagy adjuk fel és nézzük tétlenül, hogyan terjed a pusztulás?

Fél évvel a telepítés után. A téli fagyokat meg sem érezték ezek a növények.

Buda egyik legszelesebb részén, a Felső-Zöldmál egyik telkén úgy épült meg a lakóház, hogy a terület felső egyharmadát uralja. Az éles lejtő alján, a telek majdnem egész szélességét, közel 35 métert átfogva több kocsi számára alkalmas garázs épült. A lakóépülethez gépkocsi-feljáró és gyalogos lépcső is vezet, ezeknek a garázzsal átellenes oldalán a kukatárolót és az elektromos mérőszekrényt is magában foglaló épület áll. Külső kialakítása azonos a garázséval: mindkettőn statikailag erős, megjelenésében könnyed, vízszigetelt lapostető, világos színű burkolatok, szegélyek. A garázs hátsó frontja már a lejtőbe simul, mögötte rézsű, majd ürömi kővel burkolt támfalak fogják fel az éles lejtő miatti óriási földtömeg iszonyatos nyomását. A rengeteg beépített beton ellenére az egész kialakítás lendületes, vidám, és ha az utca illúzióromboló vezeték- és oszloprengetegétől eltekintünk, akár Toscanában is érezhetnénk magunkat.

Tizenkétféle jukka él meg ebben a sóderben.

A tulajdonosok kezdettől fogva úgy gondolkodtak a rézsűkkel együtt több, mint 300 négyzetméteres lapostetőről, hogy oda öntözött, nyírott pázsit kerül majd, tele lesz csupa pompázatos növénnyel. Azzal nem számoltak, hogy ez déli lejtő: már télen is melegebb, mint a környezete, nyáron pedig már-már sivatagi hőség van itt a hátterében felforrósodó és a száraz meleget visszasugárzó támfalak miatt. Ide tehát egy öntözetlen, szubmediterrán-félsivatagi tetőkertet kellett tervezni. A terveket és a konkrét kivitelezés részleteit eleinte nehéz volt elfogadtatni, hiszen Magyarországon még mindig az az elképzelés, hogy a kert kizárólag dús, burjánzó növényrengeteg lehet, annak ellenére, hogy éghajlatunk ezt egyre kevésbé engedi meg.

Mintha már ezer éve így lenne...

Már az alapötlet is szöges ellentétben állt mindennel, amit a kertről szokás gondolni: nem kell itt humuszos földkeverék a betonfödémre, hanem tökéletesen megfelelő lesz - sőt, csak ez lesz megfelelő! - 30 centi vastag szitált sóder. Csak a szélekre - ahová takarási célból cserjék kerültek - hordtak fel jó talajt és itt alkalmaznak csepegtető öntözést is. A rézsűk tetejére csak 10-20 centi sóder került: az ide ültetett növények "lába" a vízőrző földbe lóg, tövüknél viszont a rothadást, gombakártételt akadályozó steril, levegős, ásványi anyagban gazdag, apró szemű közeg van.

Senki meg nem mondaná, hogy eme virágos mediterrán mező alatt hűvös garázsban autók álldogálnak.

Magyarországon ez ma a legnagyobb felületű, ilyen összetételű növényanyagból létesült, öntözetlen, sóderalapú tetőkert. Ha tudjuk, hogy eredeti élőhelyükön milyen talajon (majdnem steril kőzettörmelék), milyen csapadékviszonyok (vegetációs időben legfeljebb 100- 150 milliméter) között, milyen hőmérsékletek (télen mínusz 15 - mínusz 25, nyáron plusz 30 és 40 között) mellett élnek ezek a növények, akkor kevésbé szörnyülködünk és hitetlenkedünk. Ha pedig a három esztendeje élő és lélegző kertről készült fotókra tekintünk, akkor - ha másnak nem - a szemünknek kénytelenek vagyunk elhinni: ezek a növények "kínjukban" csodálatos látvánnyal ajándékoznak meg bennünket. Kártevőjük, kórokozójuk nincs, ezért növényvédelmi munka sincs. Ráadásul nálunk a legszárazabb évben is több vizet kapnak, mint amennyi a minimális igényük, ezért öntözési munka és költség sincs. És a (szinte) steril közeg miatt gyom és gyomirtás (kézi!) is alig van: a gyomok egyszerűen kiégnek a fullasztó forróságban.

Ahol a sivatag és a ligeterdő találkozik.

A vácrátóti arborétum akadémikus vezetője azt mondja: nemsokára Kelet-Bulgária csapadékviszonyai és a csak öntözéssel fenntartható gazdálkodás lesz jellemző a Kárpát-medencében is. Az ENSZ már öt éve a félsivatagok közé sorolja a Duna-Tisza közét. A folyamatot mi magunk aligha tudjuk alapvetően befolyásolni, legfeljebb ha alkalmazkodni tudunk hozzá. Ezt azonban meg lehet, sőt, meg kell tennünk.

Jól látható a szerkezeti-esztétikai kialakítás a már majdnem elkészült kerten.

  • A szerző felvételei