Arizonica

Arborétum és Kertészet

A fény és forróság követei

Télálló jukkák

Ott, ahol a Dallas című végeérhetetlen tévésorozat játszódott, igencsak megritkulnak a Floridától odáig tartó dús szubtrópusi erdők. Ha tovább megyünk nyugatra, a Texas-szal szomszédos Új-Mexikó már jellegzetesen félsivatagi-sivatagi vidékein törzses és törzs nélküli, szomjazásukban is bizarr gyönyörűvé formálódott jukkák (magyar nevük pálmaliliom, nem pedig a teljesen hamis "pálmajukka") szürkéskék levélrozettái. Gömbös, zöldessárga, krémsárga, nyersfehr vagy éppen bordó futtatású virágaik bólogatnak a forró, száraz szélben. Még nyugatabbra, Arizona dombos-hegyes vidékein, majd Kalifornia, Nevada, Utah és Colorado kopár fennsíkjain és a belőlük minden átmenet nélkül "kiugró", vöröslő sziklákon 100-300 milliméter csapadékkal is beérő jukka-aszkéták küzdenek az életért.

Yucca angustissima

Yucca angustissima coloradoi élőhelyén.

Ha tél közepén vetődünk arra, vastag hótakarót, csonttá fagyott növényeket találunk. A Kanadából dél felé induló hideg hullámok akadálytalanul jutnak le idáig és - ki gondolná? - a miénkénél lényegesen délibb fekvés ellenére három-öt hónapig tart a tél, mínusz 15 - mínusz 30 fokos, hetekig változatlan fagyokkal. Akár a szárazság időtartamát, akár az éves csapadék mennyiségét, akár a nyári meleg tartósságát, akár a tél szigorát hasonlítjuk össze a mi klímánk megfelelő adataival, azt látjuk, hogy az amerikai Délnyugat ("Vadnyugat") növényvilága kegyetlenebb megpróbáltatásokat kénytelen elviselni, mint a mi őshonos növényeink.

Yucca schottii-k arizonai termőhelyükön, enyhe hólepelben.

Ez a körülmény adja meg a lehetőséget, hogy annak a tájnak az esztétikai esszenciáját a mi kertjeinkben is megjelenítsük és legszebb növényeiből kevés gondozást, öntözést meg egyáltalán nem igénylő kompozíciókat varázsoljunk.

Jukkák eredetileg csak Közép- és Észak-Amerikában élnek. Legközelebbi rokonaik az afrikai Dracaenák, az ausztráliai Cordylinék, de az atyafiság tagiai az íriszek, az amarillisz, sőt a Sanseveriák is. Jukkákat Európába először az angolok hoztak be (1706), Magyarországra német közvetítéssel kerültek. A többes szám tulajdonképpen indokolatlan, mert a XX. század 20-as éveiig csupán egyetlen faj, a "temetői", de árokpartokra, előkertekbe is gyakran ültetett Yucca filamentosa került be a mai Magyarország területére. A trianoni határokon kívül a dalmát tengerpart magyar tulajdonú nyaralóinak kertjeiben (is) sokan neveltek egy szubtrópusi származású (USA, Georgia állam) meglepően jó télálló, törzset nevelő jukkát, ez a Yucca recurvifolia. Az odahagyott tengerparti nyaralókból sokan mentettek át Somogy és Baranya kertjeibe, temetőibe példányokat, amelyek ott is helytálltak: 1-2,5 méter magas példányokkal is találkozni. Újabban - ha a magasodó törzsről nem szedik le a leszáradó, védelmező levélszoknyát - ez a szívós, de vízigényesebb jukka az ország északi felén is bizonyítja, hogy méltatlanul hiányzott eddig kertjeinkből.

Ugyancsak kívül esik ma már határainkon a másik korai jukka-honosítási színhely, Malonya (ma Mlyňany, Szlovákia). A "virágos gróf", Ambrózy Migazzi István telepítette oda, a nevéhez fűződő arborétum létesítésekor az első sivatagi származású, keskenylevelű jukkákat - átütő sikerrel. Később a Jeli Arborétumba is hozott belőlük. Az ő nyomdokain a XX. század 70-es éveitől dr. Debreczy Zsolt és dr. Rácz István botanikus-dendrológusok húsznál több faj és változat magját hozták be az országba. Azóta ezek a növények szívósságukkal és magas díszértékükkel kivívták a gyűjtők és mind több növénybarát elismerését. Bár még ma sem számítanak tömegnövénynek, de már nem lehetetlen hazai kertészetben is hozzájutni fiatal példányaikhoz.

Bizonyosra vehető, hogy az ország mindazon helyein, ahol kőtörmelékes, sziklakibúvásos, sovány talajok vannak, nagy jövő vár rájuk. Az Alföld homok borította, forró nyárban szárazsággal küszködő vidékein is ideális növények. A ritkán látogatott, és/vagy öntözési lehetőség nélküli hétvégi telkek tulajdonosai ezen növények segítségével felhagyhatnak a vízigényesebb fajok megtartásért folytatott reménytelen küzdelemmel. A hasonló igényű és nagy díszértékű télálló kaktuszokkal, szárazság- és hidegtűrő amerikai ciprusfajokkal és az európai mediterránnak kertjeinkben már régen megszokott cserjéivel és évelőivel (levendula, cipruskák, zsályák, kövirózsák, varjúhájak, Cerastiumok és társaik) együtt különlegesen szép, félsivatagi-mediterrán kert építhető.

Egyértelmű, hogy biztos helyük lesz a jövő magyar kertjeiben.