Arizonica

Arborétum és Kertészet

Vitában Kordos professzorral

Megrebben a pillangó szárnya

Régi ismerősöm és tanítómesterem az IPM: a hetvenes évek óta olvasója vagyok. "A gondolkodó ember lapja" már 1978-ban közölt cikket az emberi tevékenység esetleges klíma-befolyásoló hatásairól. Akkor tehát, amikor a világ csak néhány "jelentéktelen" kutató lázálmának gondolta feltételezéseiket és állításaikat. Azóta aztán megéltük azt, amit megéltünk, bekövetkezett az, ami bekövetkezett és a vita, amely világméretűvé terebélyesedett, mostanra alapvető változáson ment át. Most ott tartunk, hogy tavalyelőtt 2500 /!/ klímakutató tette le az ENSZ asztalára egybehangzó véleményét és bizonyítékait, miszerint az emberi tevékenység káros /mellék/hatásai elérték azt a nagyságrendet, amely már egyértelműen veszélyezteti az élővilág, benne az emberiség jövőjét.

Kisebbségbe szorultak tehát azok, akik szerint mindez továbbra is csak lázálom, esetleg háttér-érdekek mozgatta manipuláció, de semmiképp nem az igazság. Attól persze, hogy kisebbség, minden gond nélkül lehet igazuk a többséggel szemben. Lehet tehát, hogy a 2009. 9. számban "Klímaváltozás: mindig volt, van és lesz" címmel közölt interjú alanyának, Kordos László őslénykutató professzornak van igaza. A méltán nagy tekintélyű tudós tiszteletre méltó nyíltsággal és bátorsággal teszi közzé karakteres nézeteit "a médiában ma leghangosabb vélemény" ellenében. A nyíltság és őszinteség azonban, bár erkölcsileg rendkívül fontos, nem elegendő ahhoz, hogy amit mond, az tudóshoz méltóan bizonyítottnak tekinthető is legyen.

Nem tegnap kezdték el Kaliforniában a sztrádák mellé a műfű telepítését a valódi pusztulása miatt, ami a szennyezés következtében állt elő. Nem tegnap óta bizonyított a budapesti Margit körút mentén élők körében /is/ a szmog miatt erőteljesen emelkedő légúti megbetegedés gyakoriság és a nagyvárosok világszerte mind melegebb és szárazabb mikroklímája a természeti környezethez képest a közlekedés, a fűtés hulladékhője meg az aszfalt-beton dzsungel erőteljes melegedése miatt. Ezen már rég nincs vita. Mégis: amikor "világ-összesen"-ben kezdünk ugyanerről gondolkodni, akkor mérhető és valóban meg is mért tényszámok és nagyságrendek ellenére mondják, írják - mind kevesebben, de köztük Kordos professzor is - hogy "csak nem gondolja bárki is komolyan, hogy az ember fogja befolyásolni a Földet?"

Míg ezt a cikket írom, azt mondja a rádió, hogy ausztrál tudósok "kevésbé böfögős" birkák kitenyésztésébe fogtak: a birkaböfögés metánt, a széndioxidnál is agresszívebb üvegház-hatású gázt juttat a légkörbe (ugyanúgy, mint a szarvasmarháé, amelynek hígtrágyájából is nagy mennyiségben szabadul fel…) Úgy látszik, ők komolyan gondolják. Vagy manipulálták őket? Esetleg ők maguk manipulálnak? Egyik sem zárható ki, ilyen ma a világ. Csak úgy láthatunk tisztábban, ha nem a vélekedések, hanem a tények feltétlen tisztelete vezérel bennünket.

Az ún. káosz-elmélet bizonyára nem ismeretlen és talán nem is tagadott Kordos professzor számára. A közhellyé koptatott - de bizonyított - összefüggés azt mondja: ha Brazília dzsungeleiben egy pillangó megrebbenti a szárnyát, sok-sok áttételen, nagyon összetett rendszereken keresztül ez oda vezet/het/, hogy a világ másik felén hurrikán söpri el a településeket, az embereket. Az elmélet arra mutat rá, hogy a nagyon összetett rendszerek működése közben nem lineáris, "egyenletes" hatások összegződnek, hanem egy kritikus ponton túl a bonyolult és érzékeny rendszer "kilép" az őt addig jellemző "tól-ig"-ok tartományából és kollapszus-szerű reakcióval reagál. És - sajnos - tény: mi /emberiség/ immár legalább másfél évszázada úgy "piszkálunk bele" - nem tudatosan ártó szándékkal, hanem fő tevékenységeink mellékhatásaival - egy még ma sem eléggé ismert, hallatlanul összetett és érzékeny rendszerbe, a légkörbe, hogy /elég/ fogalmunk sincs róla, mi ebben a "pillangó szárnya", mikor, hol, hogyan "rebben", és hol, mikor, hogyan , mitől támad fel a "hurrikán". Túl sokáig voltunk önteltek a tekintetben, hogy "leigázzuk a természetet" és még ma sem ijedünk meg eléggé ahhoz, hogy belássuk: a bűvészinas ijesztően keveset tud ahhoz képest, hogy milyen "trükköket" mutat be…

Ezzel kapcsolatban a "klasszikus" érv még ma is: a ma tapasztalható tünetek és aggasztó fejlemények "nem is biztos, hogy az emberi tevékenység következményei". Kordos professzor ennél is keményebb állítást fogalmaz meg: kizártnak tartja, hogy amit tapasztalunk, az az ember tevékenységének következménye /is/: "ezért is merem azt állítani, hogy nem mi okozzuk ezt a jelentéktelen fölmelegedést". A fejtetőre állított logika szerint ha nem /biztos/, hogy mi /is/ okozzuk, akkor semmit nem is kell tennünk, vagy úgyis hiába tennénk ellene. A legtöbb, hogy "Csupán annyit tehetünk, hogy fölkészülünk rá és alkalmazkodunk hozzá." A logikus - mert az emberiség legalapvetőbb hosszú távú érdekeit magába foglaló - álláspont és cselekvési stratégia viszont az (lenne): amíg száz százalékos bizonyítottsággal nem cáfoltuk vagy bizonyítottuk, hogy a klímaváltozáshoz "semmi közünk", addig, mint a tűztől, úgy óvakodunk mindentől, ami jóvátehetetlen lehet! Ha nem így teszünk és bebizonyosodik, hogy bizony, elértük azokat a nagyságrendeket tevékenységünk mellékhatásaiban, amelyek már befolyásolják (számunkra negatív irányba) a légkör állapotát és paramétereit, akkor majd azt mondjuk (ha még leszünk…), hogy bocs, tévedtünk?

"…ahhoz, hogy egy területen teljesen kicserélődjön az állatvilág, több ezer évig tartó, 1,5-2 Celsius-fokos, tartós hőmérséklet-emelkedés, vagy csökkenés szükséges." - mondja Kordos László. Az ipari forradalom kezdete óta, a nagyjából 150 év alatt 0,7 fokos globális hőmérséklet-emelkedés után a Kárpát-medencei fejlemények közül néhány az utolsó két évtizedből: mediterrán gombafajok megjelenése a Mátra déli lejtőin, mediterrán kabócafajok (is) ciripelnek már a nyári estéinken. Az alig másfél évtizede a Balkánról "elindult" vadgesztenye-aknázómoly már Svédországban és Angliában is ott van. A balkáni gerle fantasztikus karriert futott be nálunk - és hatol még északabbra. A növényvilág is reagál. Az egynyári dísznövényként behozott mediterrán muskotályzsálya vígan terjed, és mint hazájában, évelőként viselkedik. A bálványfa ("ecetfa") özön-fajjá vált és kivadulva Budapest legszívósabb gyomosítója a parkokban, esőcsatornákban stb. A mediterrán tűztövis hasonlóan viselkedik. Csak összehasonlításként: ahhoz, hogy az utolsó jégkorszakban a mai Görögországig és Szicíliáig "hátrált" tölgyek újra visszatelepüljenek a Kárpát-medencébe, 5 ezer évre volt szükség.

"…ha egy vulkán pöffent egy tisztességeset, akkor több széndioxidot bocsát ki egyszerre, vagy néhány nap alatt, mint amennyit az ember az összes tevékenységével egy évszázad alatt." Vulkánja válogatja. Az USA-beli St. Helens, az indonéz Krakatau vagy az Égei-tengeri Santorini vagy a Fülöp-szigeteki Pinatubo kitörései mind az emberi történelem során következtek be, és mindegyik érezhető, mérhető vagy becsülhető, de időleges hatással volt a légkörre. Jóval ezek előtt, az egyik, majdnem teljes kihalást eredményező Nyugat-Szibériai vulkánosság hatásaihoz képest ezek "kismiskák". A mi másfél évszázada tartó, folyamatos és ma is növekvő kibocsátásunk ma már belenyúlik a z említett vulkánok "teljesítményének" nagyságrendjébe. És ez nem azt jelenti, hogy tehát a miénk "elhanyagolható", hanem azt, hogy hozzáadódik a vulkánosság, az óceáni metánhidrit-felszabadulás, a szibériai talajfagy kiolvadása miatti metántöbblet stb. hatásaihoz. Mintha azt mondanánk, amit az egyszeri gazda jégveréskor, amikor fogta a kapát és elkezdte kicsapkodni a jégverte tőkéket : Lássuk, uram isten, mire megyünk ketten?!

Kordos László "jelentéktelennek" tartja a 150 év alatti 0,7 C fokot., túl azon, hogy "mossa kezeinket", mondván, nem is mi okozzuk. Egy ma is élő fantasztikus teremtmény, a marella nevű - mi is? - példája beszédes lehet. Hal, mert kopoltyúja van, légzsákja is segíti azonban a jobb oxigénfelvételt, mint valamikor a dínókét és ma a madarakét, de még bőrlégzésre is képes. Szóval a marella őseinek fossziliái még csak kopoltyút mutatnak és kb. 400 millió évesek, az első légzsákkal is rendelkezők 370 millió éve jelentek meg. Az evolúció tehát 30 millió évet "adott" a korszak fokozódó oxigénhiányának leküzdésére. Kordos professzor tudja, hogy kb. 300 millió évvel ezelőtt pl. 1 méter szárnyfesztávú szitakötők cikáztak a 35 százalék oxigént tartalmazó levegőben, de méretük drasztikusan kisebb 30 millió évvel később, amikor 12 százalékra csökkent ez az adat, majd gyakorlatilag 0-ra a perm-triász korszak határán bekövetkezett tömeges kihaláskor (kisbolygó becsapódás következményeként iszonyatos méretű vulkánosság Nyugat-Szibéria egész területén). És itt megint 30 millió év az evolúció "léptéke". 230 millió évvel ezelőttre tehető, amikor a mai baziliszkusz gyík őse felágaskodva kezdett futni és így futás közben is képes volt lélegezni. Ez "forradalmi" evolúciós "találmánynak" bizonyult a még mindig nagyon alacsony oxigéntartalmú levegő miatt: mi már tudjuk, hogy ez nyitotta meg az utat a dinoszauruszok kialakulásához, amelyek zöme felegyenesedve és tüdejét légzsákkal vagy légkamrával " kiegészítve" egyharmaddal növelte légzőrendszere hatékonyságát. De ehhez a "találmányhoz" - nyugodtan hívhatjuk alkalmazkodásnak, adaptációnak - 40 millió esztendőre volt szüksége a baziliszkusz őseinek. És "akiknek" ennyi is kevés volt, azoknak az áldozatoknak nincsenek fejfái - legfeljebb Kordos professzor feltárásaiból szerzünk tudomást arról, hogy valamikor léteztek.

Ami itt fontos, hogy megadatott a 30, meg 30 meg 40 millió év. Ez - a mi szemszögünkből, visszanézve - véletlen, ha úgy tetszik, szerencse, hiszen mi sem lehetnénk, ha ez nem így zajlik le.. És amikor Kordos László "alkalmazkodásra" bíztat, garantálja, hogy függetlenül a mi CO2, CH4 és egyéb kibocsátásunk alakulásától, meglesz a szükséges x millió évünk? Vagy ez nem is érdekli? Hiszen egy helyütt azt mondja nagyvonalúan:" Aki viszont gazdálkodik és megélhetése az időjárástól függ, az készüljön fel arra, hogy nem lesz termése vagy éppen nem tudja majd eladni."

Micsoda távlatok! Gondolom, a hollandok is nagyon díjaznák, ha tudnák, mit mond velük kapcsolatban a professzor:" Szoktam is mondani, hogy aki el szeretne menni Hollandiába, az most tegye meg, mert 50 év múlva víz fogja borítani az országot." Remek! Bangladesh, Miami, New York - iszonyúan hosszú a sor! - akkor természetesen már mind hullámsírban hever majd. De milyen jó lesz a tudat, hogy ehhez nekünk semmi közünk - csak hát nem sikerült "alkalmazkodni" - így jártunk.

A professzor úr úgy beszél, mint aki nem is ennek a gyarló, általa eléggé megvetett és lebecsült emberiségnek ("…az emberiségnek nem sokat adok. Egy-két ezer éven belül eltűnik az ember a Földről.") lenne az egyik tagja. Pedig azt is megállapítja, hogy "például 6-8 ezer évvel ezelőtt volt egy úgynevezett klimatikus optimum… Ennek a klíma-optimumnak nagyon sokat köszönhetünk… Nem önszántunkból jöttünk a Kárpát-medencébe. Hanem azért, mert akkoriban… Megváltozott az eurázsiai sztyeppe flórája, faunája és kiterjedése. Ennek következtében a törzsek egyszerűen nem tudtak többé egymás mellett békében megélni… Végső soron tehát a klímaváltozás hatására érkeztünk meg és telepedtünk le itt a Kárpát-medencében." Szóval sokat köszönhetünk a pár ezer évvel ezelőtti klíma-optimumnak. Hát persze, így, mi, utólag, nem azok, akik anno benne éltek! Ők éltek, termelni kezdtek, népesedtek, majd túlnépesedtek, összeütközésbe kerültek hasonló szerencsésekkel - lásd Babilon, Úr, Uruk, Egyiptom, a zsidóság, Fönícia, stb. történelmét, háborúit. És lásd a Közép-Ázsiából a - ma úgy mondanánk - termelési tényezők szűkössé válása, a túlnépesedés következtében megindult, több hullámban lezajlott népvándorlást!

De hát, ugye, ma nem akarjuk "megoldásként" a hunok, a besenyők, a kunok, a mongolok, az ősmagyarok és a többiek akkori módozatait és sorsát kínálgatni magunknak és másoknak?

És akkor még nem ejtettünk szót arról, hogy ugyanez a "klíma-optimum" korszak sivatagosította el a Szaharát, ahol addig - a barlangrajzok megőrizték ennek emlékét! - vízilovak, zsiráfok és oroszlánok is éltek egy dús vegetációban! Tanulság: ami sokaknak új lehetőségeket hozó optimum volt, másokat földönfutóvá vagy éppen nyomtalanul eltűnő áldozatokká nyomorított. A jövő már zajló változásaira ugyanez lesz jellemző: ha Európa búzaövezete Anglia, Dél-Skandinávia, Németország, Lengyelország és Belarusz lesz, akkor Magyarországon narancsültetvények és datolya. De akkor Spanyolország, Itália, a Dalmát övezet, Görögország és Törökország már a Szahara része! És erre az opcióra egyetlen reakciónk az legyen, hogy tessék alkalmazkodni?!

A Föld 4,5 milliárd éves történetéből az utolsó, mondjuk, 50 ezer éve kivételével csak a természet "dolgozott", közömbösen, az élő és élettelen természet törvényei szerint. Az ember megjelenésével ez - számunkra alapvetően! - változott meg: megjelentek az antropomorf érdekek, értékek és az egyes ember cselekvései meg az emberiség-szintű cselekvések. Ahhoz már eleget tudunk a népvándorlásról és a honfoglalásról, hogy leszögezzük: pusztító háborúkkal, kíméletlen harccal járt a lét alapvető javaiért - mint ma pl. a palesztín-izraeli, a Szahel-övezeti konfliktusok - és ebben népek semmisültek meg. Pedig - maradjunk csak Európában - az akkori népesség talán ha összesen volt 20-50 millió! És nem voltak államhatárokkal, intézményrendszerekkel, tömegpusztító fegyverekkel felszerelt, védett modern államok, amelyek ma akkor sem engednék - nem is engedik! - a modern "túlnépesedőket" a határokon belülre, ha elindulnak. Már pedig elindultak - saját eddigi helyükön csak azt éhhalál vár rájuk. Nem gondolom, hogy azzal kéne őket "bíztatnunk: alkalmazkodjatok, s majd az isten is megsegít! Lehet ahhoz alkalmazkodni, hogy - mondjuk, Bangladesh, átlagos "magassága" a mai tengerszint felett 8 méter! - sík vízzé válhat!? 100 milliónál jóval több emberrel mi legyen, professzor úr? Nem érzi, hogy ehhez képest enyhén szólva furcsa - még ha biztosan tudnánk, hogy semmi közünk a klímaromláshoz, akkor is furcsa lenne! - egy tudós szájából, amikor azt mondja: " Én nem osztom a katasztrófaelméleteket és alaptalannak tartom ezeket a számításokat. Amennyiben katasztrófáról beszélünk, akkor az kinek katasztrófa és ha tudja, miért nem készül fel annak fogadására?"

Nem "életszerű", hogy esetleg csak Al Gore és az IPCC /az ENSZ Klímaváltozási Kormányközi Testülete/ "dumálta" meg az USA stratégiai, biztonságpolitikai kutatóhelyeit, hogy vészforgatókönyveket készítsenek a XXI. század klímaváltozás kiváltotta, új típusú konfliktusainak megelőzésére, kivédésére, elhárítására. Ha bekövetkezik - akár mi /is/ okozzuk, akár nem, mindenki számára katasztrófa lesz: vagy közvetlenül, mint létfeltételek felszámolódása, vagy közvetve, mint mások végszükségben és kétségbeesésében végrehajtott agressziója, háborúja, erőszakos bevándorlási kísérlete a "szerencsésebbek" ellenében.

"… az egészet rákenik a széndioxidra, az üvegházhatású gázok valójában nem befolyásolják jelentős mértékben a Föld életét." Azért az hátborzongató, amikor egy tudós a már bizonyított tényt is negligálja. És amikor Fülöp Mónika, az interjú kérdezője erre finoman emlékezteti - "Mindemellett a nagyarányú széndioxid-kibocsátás valószínűleg nem jó irányban befolyásolja az említett globális folyamatokat." - akkor a válasz: "Én sem az ellen vagyok, hogy ne redukáljuk /helyesen: hogy redukáljuk!/ a széndioxid és egyéb üvegházhatású gázok kibocsátását." Kérdésem: ha a hatás elhanyagolható, miért kéne redukálni? "Természetesen mindent meg kell tennünk azért, hogy minél kevésbé szennyezzük a környezetünket és az életünket" - folytatja a professzor. Kérdésem: ha egyszer a hatás "nem jelentős", akkor minek ezzel bíbelődni és rengeteget költeni rá? "Az emberi szennyezést és a klímaváltozás okait azonban nem szabad egymással közvetlen kapcsolatba hozni" - fejezi be a professzor a gondolatmenetet. Most akkor mi van? Redukáljuk vagy sem? Tegyük vagy sem? Jelentős vagy sem? Közvetlen a kapcsolat vagy sem? Ha nem közvetlen, de van, akkor "nem jelentős", de azért mégis mindent meg kell tenni, de hogy akkor mi végre? Van akkor értelme a hazai VAHAVA programnak és Kordos László bármilyen szintű részvételének a létrehozásában?

Szemben Kordos professzor véleményével, az ember egyre fokozódó mértékben "befolyásolja a Földet", ezernyi módon a folyószabályozástól kezdve a mélytengeri olajfúrásokon át az őserdőirtással egyáltalán nem bezárólag. Tevékenységének hatásai ma már olyan nagyságrendűek - és ez mérhető is - az indukált változások sebessége pedig olyan riasztó, hogy nem térhetünk ki előle egy legyintéssel vagy azzal, hogy "én nem hiszek a katasztrófaelméletekben".

Ha azt gondoljuk /alaptalanul/, hogy nem vagyunk képesek befolyásolni, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk és" büntetlenül" rongálhatjuk a Földet, úgy sem számít. A tények szerint ez nem így van, egyre fontosabb ágens vagyunk a többi, természeti mellett. Nemcsak a klíma befolyásolásában: genetikai beavatkozások, természetben nem található anyagok előállítása és vissza nem forgatása a körfolyamatokba, az élővilág és benne saját evolúciónk befolyásolása. Ezért felelősségünk, döntési alternatíváink és cselekvési potenciálunk van, mindez pedig értékorientáltan működik /vagy éppen akadozik, szabotálódik/. Az ember számára a jó és a rossz, az előnyös és a hátrányos, a periférikus és a köz-, a rövid- és hosszú távú értelemmel, jelentéssel és jelentőséggel bíró kategóriák. Ha cselekvési potenciálunk elért nagyságrendje birtokában számunkra hosszú távon is kedvező módon beleavatkozunk a klíma alakulásába és még jobban megértve a bonyolult rendszer működését nem engedjük "öngyilkos" irányba /akár mi okoztuk az eddigi romlást, akár nem/, akkor ezzel nem "antievolucionisták " leszünk, mint Kordos professzor állítja és nem tagadni fogjuk a változást , mint szerinte, hanem értelemmel és tudással uralva a nekünk kedvező irányba vezéreljük. Onnan kezdve az evolúció nemcsak "magában való" lehet, mint eddig mindig, hanem "értünk /is/ való" is. Ma még - rövidlátó módon - úgy befolyásoljuk, hogy ugyan sejtjük , sőt sokszor tudjuk is cselekvéseink negatív hatásait, de a pillanatnyi /profit/érdekeink miatt és szerint hosszú /mennyire hosszú??/ távon több, mint valószínű, hogy ártunk. Sok mindennek, ami nélkül nem élhetünk - és ezért elsősorban magunknak ártunk a legtöbbet.

"Az emberek erkölcsi értékrendje és önzése nem áll összhangban" - mondja a professzor és , sajnos, igaza van. De hát mi magunk is evolúciós "termék" vagyunk és ez a mi mostani evolúciós szintünk, eddig sikerül eljutni - eddig. De sikerült! És csak nekünk az egész Földön! Csak nekünk van egyáltalán erkölcsi értékrendünk és egyáltalán ezért vitathatjuk meg most, hogy mi a felelős megnyilatkozás és cselekvés a klímával kapcsolatban. Én azt tartom felelősséggel teljesnek, ha az erkölcsi értékrend és az önzés ellentmondását, feszültségét az emberiség hosszú távú fennmaradása érdekében - ez is önzés! - magát a fennmaradást értékként felmutatva oldjuk fel. Ebben az összefüggésben ez egy "termékeny ellentmondás" lehet - szemben a mai módival, amikor a rövid távú önzéseink javára mindig szembe megyünk saját értékeinkkel és így "lapos, unalmas" módon lépésről lépésre önként menetelünk a saját vágóhidunk felé.

Hogy ne menjünk nagyon vissza az időben: evolúciós szintünk 2 ezer éve ott tartott, hogy azt hittük - nem tudtuk -, hogy mi is, a földi világ is isten/ek/ teremtménye és mához képest alig 6 ezer éve létezik - létezünk.. Úgy 150 éve már legalább egy ember /Darwin/ megsejtette - még mindig nem tudta, de abba az irányba lépett óriásit -, hogy mindez legalább 4 milliárd éves evolúciós eredmény folytonos mozgásban és változásban, keletkezésben és pusztulásban. 50 éve mr tudtuk - tudtuk! - mi az a DNS, láttuk, milyen a Föld a világűrből, vagyis valójában, és már képesek voltunk - képesek voltunk! - arra, hogy akár pár perc alatt magunkkal együtt ezt az egészet, benne magunkat is likvidáljuk /atombomba/. Szerencsére nem tettük meg. Ma már azt is tudjuk - igenis tudjuk! - hogy ugyanezt lassabban, de azért evolúciós mértékkel, az alkalmazkodás lehetőségét tekintve iszonyatos és követhetetlen gyorsasággal a légkör tönkretételével is valószínűleg "elérhetjük".

Mivel tehát evolúciós szintünk folyamatos változásban van, még hozzá, mint látható, gyorsuló ez a mozgás, nem esélytelen a következő lépcsőre lépnünk: az erkölcsi értékrendszer és az önzés összhangba hozása ez a lépcső. Ha nem sikerül - egyszerűen kihalunk, ezt nincs értelme tovább ragozni.

Esélyünk van tehát, nem automatizmus a sikerre. De van esélyünk! Vagyis optimizmusra éppúgy van ok és alap, mint Kordos szkepticizmusára. Rajtunk múlik, merre billen majd a mérleg." Tapasztalatom szerint - mondja a professzor - az embereket a legkevésbé sem érdekli, hogy mi lesz a haláluk után." Keserű szavak, nyilván nem alap nélkül, de egyoldalúak. Elég sokan (nem elegen, de sokan…) például gyermeket nemzenek. Fát ültetnek. Személyes időhorizontjukon messze túlnyúló dolgokkal bíbelődnek, mint elődeik: Platon, Galilei, Kepler, Hegel, Marx, Darwin, Armstrong, a Holdra elsőnek lépett űrhajós, Petőfi, József Attila, Radnóti, Linné, Kitaibel Pál, Ambrózy-Migazzi István. Vagy éppen manapság Csányi Vilmos, az "evolúciós" Dawkins, a fizikus zseni Hawking, vagy éppen a geológus Juhász Árpád és - Kordos László. Igen, hiszen az ő munkássága is eleven cáfolata az esélytelen, köldöknéző tehetetlenségnek.

Végül még egy reflexió: Amikor Al Gore azt állította és állítja, hogy "az emberi tevékenység miatt percenként halnak ki az állat- és növényfajok", sajnos, igazat állított és állít. Természetesen mindig volt van és lesz "természetes" fajkihalás is - bár totálissá váló tevékenységünk miatt egyre nehezebb lesz "elkülöníteni" attól, amiben - így vagy úgy - benne van a kezünk. Nemcsak a klímára gyakorolt hatásunk okozza ezt. Hanem például tömegével számoljuk fel "direktben" az élőhelyeket /pl. építéssel/, Van úgy, hogy "csak" az élőhely közelében pusztítunk, aztán a növény vagy állat "önként" kihal. Egyre gyakoribb, hogy az így vagy úgy kipusztított növény vagy állat hiányzik az ökoszisztémából, mint ragadozó vagy zsákmány vagy táplálék és így vezet újabbak kihalásához. Vegyi anyagaink /növényvédő szerek, gyomirtók, szermaradványok, mellék- és bomlástermékek mérgeznek kibogozhatatlan áttételeken keresztül, de halálos biztonsággal… Nehézfémsók, olajszennyezés és nukleáris hulladék pusztít a tengerekben, illegális vagy legális, de pusztuláshoz vezető halászat, vadászat tetézi halak, cápafajok, bálnák esetében, túlmelegedő tengervízzel kiegészülve öli a korallokat. A bálnák és delfinek a szonárjainktól "tévednek el" saját közegükben és lesznek "öngyilkosok". Brazília, Kína, Chile, Argentína és Közép-Afrika, Indonézia - részben magának, részben a "fejlett világ" számára rabol le olyan őserdőket, amelyeket még soha nem kutatott meg botanikus, rovarász és gyógyszervegyész, azt sem tudjuk hát, hogy milyen állatok és növények vesznek oda mindörökre…. Nem folytatom. Ma ez a folyamat olyan sebességű, hogy az evolúció "fajképző" folyamat a nyomába nem érhet!

Szóval ha Al Gore kitüntetést kapott, nem méltatlan kapta. Nem ő, hanem a vele szemben állók manipulálnak és próbálják - még mindig - eltussolni, hogy "az erkölcsi értékrend és önzés nem áll összhangban". S főleg azt, hogy ez nem csak vérlázító, de a kollektív öngyilkosság útja is.

Számomra azonban ez a tény nem tehetetlenségre szorító, kőbevésett örökkévalóság, hanem kiindulópontja egy jobb folytatásnak, mert megmutatja, mi a feladat lényege: ennek az összhangnak a megteremtése.

Kutya nehéz lesz. Mint eddig minden, amibe emberként belefogtunk.