Arizonica

Arborétum és Kertészet

Szép Lak

Gombhoz a kabát?

Aki belelapozott novemberi számunk Kertészkedőknek szóló cikkébe, megcsodálhatta Bretagne pompás hortenziáit és a kemény gránitból épült, puritán , letisztult formájú épületeket no meg növény és épített környezet ritkán látható összhangját. A sovány, savanyú talajú félsziget hűvös, szeles, csapadékos klímájában a kelta ősök utódai, a szívós kitartásukról, - nem ellentmondás! - büszke alázatukról ismert bretonok kertjei úgy illeszkednek természet adta feltételrendszerükbe, mint maguk az emberek: nem szembe mennek a körülményekkel és korlátokkal, hanem a maximumot hozzák ki adottságaikból.

Csodálhatjuk, akár irigyelhetjük is a bretonok színpompás hortenzia-kertjeit, az ugyancsak savanyú talajt kedvelő erikák és csarabok végtelen mezőit. De ha túllépünk az első reakción, akkor észrevehetjük azt is, ami a szívet melengető látvány alapja. Ez pedig nem más, mint a természethez való emberi viszony.

Az Atlanti óceán felől szünet nélkül fúvó szélben olyan emberek formálódtak az évszázadok alatt, akik értelmileg és érzelmileg mélyen megértették környezetüket. A félsziget alapkőzete, az ősi, nagyon kemény gránit meghatározta, hogyan és mit lehet belőle építeni. A kőzet színei megadják a települések alaphangulatát, a nehezen formálhatóság megadja a megmunkálás gazdaságos módszereit, a hozzá alkalmas szerszámok anyagát, formavilágát és persze a kőfaragás itt kialakult szakmai fogásait. Ezt hivjuk összefoglalóan szerves fejlődésnek: az egymásra épülő tevékenységek, az ezekből összegződő életérzés és életszemlélet logikus összhangba rendeződő, komplex rendszert alkotnak. A gránitból formált épületek körül fantasztikus színekben tobzódó hortenziák olyan emberi világ masszív elemei, amely emberi világ stabilan , ereje tudatában, mégis szelíden simul bele a környező természetbe.

Mit üzen mindez nekünk, Magyarországon élő kertbarátoknak, növénybolondoknak, a természeti szépet éles szemmel figyelő, kereső és teremtő embereknek?

Leginkább azt, hogy ne a gombhoz akarjunk kabátot varrni! Természetesen nálunk is lehet próbálkozni japánkert létesítésével vagy akár rododendronos-azaleás alhavasi kert telepítésével. Lehet, mondom, de nem biztos, hogy érdemes. Konrad Lorenz, a huszadik század nagy hatású etológusa írta: nem kell mindent megtenni, amit lehet… Nem arra bíztatott ezzel, hogy legyünk kőkorszakian konzervatívak és minden újtól, merésztől óvakodó gyávák! Arra hívta fel a figyelmet, hogy ne menjünk fejjel a falnak, inkább tegyük a "falakat" egy a természettel összhangban lévő teremtett környezet harmonikusan illeszkedő részeivé, elemeivé! Ha nekünk /többnyire/ meszes illetve lúgos kémhatású talajok, a bretagne-inál lényegesen melegebb, szárazabb és olykor /télen / sokkal hidegebb klíma adatott, akkor erre alapozzunk, ebből hozzuk ki a maximumot!

Hogy ez mit jelent? Nézzünk szét magunk körül! A nyaranta majdnem mediterrán intenzitással ömlő napfény, a mind gyakrabban fellépő aszályos periódusok és az egyre ritkább, de olykor biztosan vissza-visszaköszönő kemény telek földjén mi lehet az, ami különleges, a megszokott-unalmast, átlagos-középszerűt meghaladja, mégsem kerül szembe a kikerülhetetlen adottságokkal, ha úgy tetszik, korlátokkal? Hát mindaz, ami a miénknél még melegebb, még szárazabb, télen még hidegebb helyein él a világnak! Ha ránézünk a klímatérképekre, azt látjuk, hogy Közép-Ázsia félsivatagai és száraz magas hegységei, Kis-Ázsia szubmediterrán tájai, a Földközi tengerhez közeli vidékek magasabb helyei, Észak-Amerika délnyugati /"Vadnyugat"/ vidékei jöhetnek szóba. Ezeknek a miénknél "szigorúbb", még szélsőségesebb klímájú helyeknek a növényei már itt vannak az országban, csak még nem tudatosult eléggé a kertbarátok tudatában /és tudásában/, hogy a legcélszerűbb teljes egészében az ilyen helyekről származó növényekből "összerakni" a kerteket. Hogy miért? Azért, mert a nagyjában-egészében azonos ökológiai igényű növényekből megkomponált kertek nemcsak a klímánk meghatározta paraméterekkel, de esztétikai értelemben egymással is harmóniában vannak: a közel azonos feltételek alaki sajátosságaikban is hasonlókká formálták őket. És ami hatalmas előny egy ilyen növényekből álló kert létesítésekor: nem kell talajcserével, intenzív öntözőrendszerrel - hallatlanul drágán! - "megerőszakolni" a hazai klíma- és talajadottságokat. Ez az előny pedig nemcsak a kialakításkor, hanem a kert - legalábbis évtizedekben mérhető - folyamatos fenntartásának technikai és pénzügyi lehetőségeit, korlátait is kitágítja. Ha nem kell folyamatosan "harcolni" a szárazsággal, a talaj kémhatásával, a levegő alacsony páratartalmával, az nemcsak megtakarításban kifejezve nagy könnyebbség, hanem a kert tetszetősségét, a növények várható életkorát és az adott helyen valóságosan látható /nemcsak elvileg lehetséges, de ott és akkor realizálhatatlan/ szépségét is meghatározó előny.

Ez mind benne van a bretagne-i hortenziák csodálatos látványában - ha ki tudjuk olvasni belőle. A bretonok a kabáthoz - jól megismert lehetőségeikhez - varrták és varrják a "gombot", vagyis kertjeiket. Ők már régen úgy gondolkodnak, mint a dzsudós: nem frontális ütközéssel akarják a természetet a szolgálatukba állítani és különösen nem "leigázni" akarják, hanem a természet, a klíma egyébként is megnyilvánuló, érzékelhető "trendjeihez" igazítják az ugyancsak természetbe illeszkedő házaik körül a növényegyütteseket. Ezért sikeresek, ami ez esetben nemcsak a növények hosszabb élettartamát, hanem a kert létesítés-fenntartás költségeit és az egésznek az esztétikai színvonalát együttesen jelenti.

Ezt a gondolkodásmódot érdemes tőlük eltanulni. A mi "kabátunk" - klímánk és talajaink - mások, mint az övéik. De éppúgy lehet rá gyönyörű "gombokat" /kerteket építeni/ varrni, mint náluk. Persze, ezek másmilyenek lesznek, más növényekből, más jellemzőkkel. De olyan szépek, hogy bretagne-i lakberendezési lapokban akár képes riportok születhetnek majd róluk…